"Harminchatfokos lázban égek...". Perpillanat én negyvennek érzem. Lázban égek. Lázban égek, mert valami új, valami hatalmas történik velem. Hol is kezdjem. Kezdhetném a születésemmel, de az túl korai. Azzal a nappal, amikor elkezdtem futni. De az sem jó. A szenvedély nem akkor jött. Legjobb pillanat talán az, amikor "megteremtettem" magamnak a lehetőséget. Elköltöztünk egy kis faluba. El messzire az otthonunktól. Életem legjobb döntése volt. Itt úgy érzem megtaláltam a helyem. A  futás már elég régen kíséri az életem, de ilyen tartalommal még nem töltötte be. Sokáig magányos futó voltam. A futás által olyan energiák szabadultak fel, amelyek létezéséről eddig nem is tudtam. Nyugalom és elégedettség töltötte el mindennapjaim. Azt éreztem, hogy jó az amit csinálok. Jó kedvem van anélkül, hogy bármi indokolná. Csak úgy. :) Ebben a kis faluban olyan emberekkel ismerkedtem meg, akik nélkül szegényebb lennék. Akik rávezettek a dolgok értelmébe. Közös célok és eszmék hajtanak minket. A teremtés összehozott minket. Pont most, és pont itt. Ez így rendeltetett. A cél nagy, de végrehajtható. Körbefutjuk a Balatont. :) Már most bizsergek az érzéstől. Ott legeslegbelül egy gombóc liftezik bennem, ha csak rá gondolok.  Úgy érzem egy gyors folyású patak lettem, aki a tenger felé tart. Kövek, ágak vannak az utamban, de erősebb vagyok náluk és legyőzőm őket. Sodródom. A cél, hogy ott a tenger elemészt. A folyás minden egyes percét élvezem. Már most rettegek attól, hogy egyszer odaérek a tengerhez. Segítő kezek irányítják a folyásom.  Szeretném kikiabálni, hogy - Hé, emberek jó pataknak lenni.

 

Megosztás a facebookon