3 óra 50, óra csörgés. Ez nem, még nem az enyém. Nyugtázom még van egy fél órám. Mennyei fél órám. Egy perc múlva újból az óra csörgésre riadok. Már más a zene. Basszus ez az enyém. Nem, nem akarom. Nem akarok felkelni, kimenni a sötétbe és hidegbe. Erőt veszek magamon mielőtt a szundi újra jelezne. A gyerekek még alszanak. Lefő a kávé, tea, csendben felöltözöm és kiosonok. Újra osonnom kell. Irtó hideg van. Nagyon nagyon fázom. És sötét. Muszáj elkezdenem és menni. Csak a kutya kísér a kapuig. Az utcán néma csend, sehol senki. A fülemben egy könnyű kis nyári dallam, hátha meleg lesz. Régen sokat futottam hajnalban és sötétben. Megpillantok egy alakot. Megijedek. Régen azt hittem, hogy a baltás gyilkos fut velem hajnalanta. Aztán kiderült, csak a fiam ovis társának az apukája. J Az alak is szépen csendben megy tovább. A tempó pont jó. A boltnál sincs még senki. A lámpafény becsapós. A bemelegítés gyorsan, könnyen ment. A térdem se fáj. Kezdődhet az utálom rész. Gyors lassú. Próbálom a villanykarókhoz igazítani. Én naiv azt hittem a villanypóznák egyforma távolságra vannak. Itt falun nem. Megzavarodom, de igyekszem csinálni az előírt penzumot. A boltnál még mindig senki. Pedig már másodjára futok el előtte. Sorompót kapok. Két autó áll. A sofőrök biztos gondolják magukban, hogy a marha. Kénytelen vagyok visszafordulni. És végre kinyitott a bolt is. Az első busz is elhúzott mellettem. Elmosódott arcok az ablakokban. Vajon hová tartanak? Dolgozni, iskolába? Vajon milyen életük van? Van valaki, aki hazavárja őket? Végre teljesítettem ezt a feszült, szívdobogtatós, lihegős feladatot is. Már jól vagyok. Élvezem. Jön egy kis laza kocogás. Egy alak áll a sarkon, ahol lefordulnék. A szívem a torkomban dobog. Remélem nem támad le. De semmi, hagyja, hogy menjek utamra. A gyerekek még mindig alszanak. Meghallgatom Bazsi, hogy szuszog. Mire felkelnek én már a kávém kortyolgatom és indulhat a nap.

Megosztás a facebookon