A lány kilépett az ajtón. Hideg téli este volt, de az ég tiszta és a csillagok fényesen ragyogtak. A férfi becsukta maga után az ajtót. A ház, ahonnan kijöttek korábban a béke szigete volt. Egy zúg, ahol el lehetett bújni a világ elől. Az emberek elől. Az otthonuk. Valami szorította a lány szívét. Olyan fura érzése volt. Várta a férfit, hogy zárja az ajtót. Közben a csillagokban gyönyörködött. A csillagok ott fent messze. Emberi ésszel fel sem fogható távolságra. És közben itt áll mellette egy férfi. Közel, de mégis emberi ésszel fel nem fogható távolságra. Lehet a csillagokba jutnia egyszerűbb lenne, mint a férfi lelkébe és szívébe. A csillagok közelebb vannak. A lány viszont a szíve és lelke helyén egy nagy fekete lyukat talált csak. Nem érti ezt az egészet. A férfi megáll mellette. Felnéz ő is az égre. Elkezdi mutatni a csillagképeket. Olyan jó így állni és gyönyörködni. Elképzelni, hogy ott fent élsz. Te is egy csillag vagy. Csupán a létezés az, ami vagy. Az örökké valóság. Akkor lány már nem érti a férfi szavait. Csak egy furcsa bizsergést érez. A szavak elhalkulnak. A tér megszűnik létezni. Érzi a teste egyszerre zsugorodik, és egyszerre növekszik. Érzi az erőt, ami beszippantja és repíti. Fényes utat lát maga előtt. Az úton csillagok ragyognak. Követi őket. Egy apró vizcseppben meglátja saját magát. Megrémül. Nem az ő arca néz vissza rá. Csupán egy izzó, lüktető csillagot lát visszatükröződni. Inkább oda se néz. Megy tovább. Mikor már nem vonzza a távolság szétnéz maga körül. Mellette izzik a többi csillag. Teljesen elolvad ebben a levésben. Jó csillagnak lenni. Csak ragyogni. Élni. Szeretni. És lehullani. Lenéz a Földre. Ott lent nagyon messze egy férfi mesél egy lánynak a Kis Göncölről, A medvéről és a többiekről. Az Est Hajnalról. Az Est Hajnal még erősebben izzik. Érzi, hogy róla beszél, hisz ő lett az a csillag. A lány csak némán áll a férfi mellett és hallgatja. Csípi a hideg, de nem akar mozdulni mert jó így állni. És akkor hirtelen egy hatalmas fájdalmas érzés a gyomra tájékán, illetve amit az agya a gyomrának képzel. Megszédül, és zuhanni kezd. A testét por és tűz emészti. Ezer fokos tűzben hamvad. Mire az atmoszférába ér, már annyira le lett csupaszítva, hogy nem fáj a zuhanás. Már nem fáj semmi. Zuhan tovább. Újra érzi a kezét, a lábát, a hideget. Hallja a férfi hangját. Menjünk. És elvezeti a kocsihoz, ami elviszi…

Megosztás a facebookon