Ismét elindultam futni. Az előző öröm futás után gyanútlanul. Nem úgy alakult, ahogy én szerettem volna. Később akartam indulni és nem is arra. De akkor kellett mennem. Elzavartak otthonról. Mit volt mit tenni, elindultam egy „nagy” körre. Néhány méter után újra elkezdett fájni a lábam. Hiába volt Hobo, hiába futottam a faluban fényes nappal, a testemnek nem tetszett. Ráadásul még kutyák is megkergettek. Bezzeg a pusztában egy kutya se kergetett meg. Haragudtam magamra, hogy miért teszem azt, amit nem szeretnék. A testem tudja, hogy mikor mire van szüksége. Erre most nem volt. Sokkal okosabb nálam. Mire végeztem azzal a néhány kilométerrel patakokban folyt rólam a víz. Alig vártam, hogy hazaérjek. Estére annyira fájtak a lábaim, mint aki maratont futott. Meg kell tanulnom hallgatni az ösztöneire és a testemre. Ők tudják, hogy mi a jó nekem.

Megosztás a facebookon