"Az idióta is célba érhet, mi meg doppingolva szerzünk érmet"..... a legnagyobb hős. De vajon a szenvedély, nem doppingszer-e? Felpörget, nagy teljesítményekre ösztönőz. A patak sodrása, a habok, a fel-fel csobbanó cseppek. A meder alján az ide-oda cikázó halak, ahogy kihasználják ezt a sodrást. Doppingolnak. Amott egy apró hajócska. Nem messze egy fiúcska engedte útjára. Látom csak áll és néz a távolba. Egy apró könnycseppet morzsol el. Az ő hajója messze-messze úszik. Elviszi a fájdalmát, a magányát. Kihasználja a patak sodrását, hogy vigye messzire, el a tengerhez az üzenetét. A hajóban egy apró üveget látok, benne egy fehér papír. Vajon kinek és mit üzen? Megfordul felpattan a biciklijére és örült tempóban elteker. Csak a szipogását hallom. Én sodródom tovább. A tenger felé. Hosszú hosszú ideig sodródom.  Életem végén célba érek és íme ott a tenger. A tenger, amire egész életemben vártam. Meglassulok, már nem annyira sürgős, már nem is olyan fontos. De már nincs megállás. Be kell teljesedjen a sorsom. Amire születtem. Eggyé válni a végtelennel. És akkor ott, egy apró hajót veszek észre. Már eléggé megkopott és megázott. Egy fiatal ember áll a parton. Ő is észreveszi, és kiveszi a vízből. Látom az arcát. Megtört, de mégis belülről nyugalmat sugároz. Kinyitja a kis üveget és kiveszi a fehér papírt. Elolvassa és újra rám bízza a sorsát...Lassan elmosódnak a betűk, melyek azt formálták, hogy hiányzol édesanyám.....

Megosztás a facebookon