Kezd lemenni a nap, az éjszaka kezdi átvenni a fény helyét. Egyébként is szürke, borongós nap volt. Vörösen izzik az ég alja. Izzik, mint én. 40 fokos lázzal. Gyönyörű a látvány. A hidegben futok, és gyönyörködöm a naplementében. A hold is felkelt már. Jó kövér, teli hold van. Vigyorog rám. Már megint itt vagyok! Eltelt 28 nap. Újra és újra. Nincs megállás. Ahogy haladok kísér és kísért. Fura érzésem van. Egyik oldalamon látom, hogy a házakból fények vetülnek az útra. Békét és szeretet sugároznak. A másik oldalamon jön föl a pára. Ijesztő és zavaros. Félek. Félek és mégsem. Mert izzok, lángolok. Élek. Ez a lángolás teljesen elemészt. Annyi, de annyi minden kavarok bennem. A testem egy örvény. Lehúz, betemet és az égig emel. Annyi gondolat, érzés, ami kikívánkozik belőlem. A hold csak tovább mosolyog. Tudja az igazságot. Látja a lángolásom újra és újra. Hazaérek. A gyerekek örömmel fogadnak. Gyönyörű mind a kettő. A fiam fürdik és már esik is az ágyba. A kötelező mesét várja. Hallom a hangom, ahogy mesélek, de nem értem a szavakat. Csak gyönyörködöm a fiamban. Ő a legtökéletesebb férfi a világon. Szép. És akkor megvilágosodom. Az ő arcáról az én arcom tekint vissza rám…..

Megosztás a facebookon