Hu, egész éjszaka futottam. Lefutottam a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Szupermaratont. 15 évvel ezelőtt, amikor a lányommal voltam terhes, akkor kezdődött. Abban az időben még nem futottam. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy egyszer futó leszek, kinevetem. Épp zajlott a verseny. Ott legbelül egy aprócska gondolat suhant át rajtam. De jó lenne egyszer azon a verseny futni. Aztán szépen el is felejtettem az egészet. Teltek az évek. Elkezdtem futni. Sokszor magányosan, sokszor nagyon keveset. De az idő múlásával egyre többet és többet futottam és már nem csak egyedül. Futótársak vettek körbe. Említettem, hogy mehetnénk, de senkit nem lelkesített annyira a gondolat, mint engem. Ez idáig egy csapatba sem fértem bele. Mit volt mit tenni, elengedtem. Sok álmom szállt el így.

Néhány nappal ezelőtt egy régi ismerős rám írt. Keresnek az idei versenyre egy lányt. És akkor már éreztem ez az enyém. Megkerestem a szervezőt, néhány levélváltás, bemutatkozás és jött a döntés. Csapattag lettem a Futrinkák között. Azóta a föld felett járok 10 centivel. A zöld újra zöldebb lett, az ég kékebb. A levegő illatosabb. Határtalan boldogság tölt el. Pedig tudom nem lesz egyszerű, de ez az érzés segít abban, hogy megcsináljam, amit vállaltam. 15 év kellett hozzá, hogy az álmom megfoganjon. Most már elhiszem, hogy minden álmom így válik majd valóra, csak nem kell görcsölnöm, el kell engednem, ha kell. A kellő időben újra megtalál.

Megosztás a facebookon