Kotorászok a zsebemben. Tele van szeméttel. Mielőtt a kukában végeznék azért megnézem mit dobok ki. Egy ezres is árválkodik benne. El is felejtkeztem róla. Pedig nem olyan rég került oda, céllal. Ez volt a célja. Hogy most megtaláljam. Pont most. Most van szükségem rá. El is tűnődöm az értékén. Csupán ezer forint, de most sokkal többet ér. Ezt csak az tudja, aki átélt hasonlót. Mindennek a megfelelő időben van értéke. Ennek az ezresnek most. Az óráknak, ha várod haza a szerelmesed. A perceknek a haldoklónak, aki még nem akar menni. Egy pohár víznek futás után. Egy falat kenyérnek, ha egész nap nem ettél. Egy mosolynak, ha csak szomorúságot látsz magad körül. Egy jó szónak, ha az emberek bántanak. Egy összebújásnak, ha már hetek óta nem tehetted. Magamban hálát adok ezért az ezresért. Mosolygok. Jó élni. Jó itt lenni. Ahogy kinézek a konyha ablakon gyönyörű látvány fogad. A fehér havon csillog a lámpafény. A tegnapi angyalkám vajon meg van-e még? Jó rá gondolni. Hogy én csináltam, gyerek lettem. Szép is lett. J Bevallom hősiesen még soha nem csináltam angyalkát. Gyerekként valahogy kimaradt. Fura egy gyerek voltam, és fura felnőtt lettem. De lassan kezdem megtalálni az utam. Lassan kezdem érteni azt, hogy minden apróságnak örülni kell. Azt, hogy csupán rajtam múlik, hogy boldog vagyok-e. Azon, hogy eldöntöm mit érzek. Én boldogságot és nyugalmat akarok érezni. És azt is érzek. Boldog vagyok. Hálát adok a mai napért, a hóért, a reggeli szalonnáért, a családomért, a munkámért, az ezresért. Azért, hogy élek és, hogy itt élhetek. Csoda az egész élet.

Megosztás a facebookon