Milyen szépen is hangzik, hogy Balboa. Meg Rocky, meg mindenre képes vagy. Persze. Mindenre. Amire szükséged van, amit meg kell tenned. Így nekem a Balboa csak majdnem lett meg. De nem fáj egyáltalán. Ez pont jó volt így ahogy volt. A táj gyönyörű volt. Nagyon jó volt kint lenni a természetben a hegyen. Meredek, saras, csúszós volt a terep. Alföldi embernek nem szokott a lába ilyenhez. Csak csodálkoztam, hogy a többiek hogy bírják. Én sétálni alig bírtam. Tériszonyom van. Valamiért félek a mélységtől és magastól. A cél előtt pedig pont egy olyan keskeny helyen kellett volna átmenni. Melinda segített, de tudtam nekem itt ért véget az utam. Ennek így kellett lenni. Visszaindultam. Egyedül. Isteni volt egyedül sétálni az erdőben. Gyönyörködtem a tájban, élveztem a csendet és a napot. Rácsodálkoztam egy apró virágra, mécsest gyújtottam egy ismeretlen magyar honvéd sírjánál. Megsirattam őt is és magam is. Ducikát. Csodálkoztam az embereken, hogy hogy mernek, hogy tudnak szinte szaladni a hegyen. Tudtak. Nekem most magányra és csendre volt szükségem. Arra, hogy ne érezzem miattam lassulnak a többiek. Élveztem az utat. Követtem a sárga utat. Én, aki térképet nem tud olvasni. Mentem a sárga jelzés mentén. Ismerős fákat, bokrokat hagytam el. Amikor elfogyott a sárga jelzés, megijedtem. Most vajon merre. Segítséget kértem a Jó Istentől. És ő megmutatta. Adott egy könnyebb utat, mert tudta arra képes vagyok egyedül is. Már a kék jelzést követtem. Szemben kutyát sétáltattak, futottak, bicikliztek. Mosolyogva köszönt mindenki. Élveztem. Élveztem az erdőt, az illatokat, a csendet. Élveztem a magányt. Feltöltődtem. Az utam új helyekre vitt, de kivezetett az erdőből. Mikor kiértem megköszöntem az irányítást.

Megosztás a facebookon