Dacolva Istennel és az idővel elindultam futni. Nagyon nem akartam. Hideg, áztató eső volt. De a dacosságom határtalan. Olyan nincs, hogy Isten beleszóljon. Így hát elindultam. Elindultam arra a helyre. Féltem is egy kicsit. A biztonságot adó köreim elhagytam. Elhagytam a falut egy messzi cél felé. Féltem, hogy bírni fogom-e. Hiszen bent a faluban bárhonnan rövid idő alatt haza tudtam futni. Most erre nem volt lehetőségem, de meg akartam mutatni Istennek és magamnak is, hogy nem félek. Vajon hazatalálok-e? Lassan elhagytam az ismerős házakat, utcákat. Pocsolyákat kerülgettem, de ez sem tántorított el. A cipőm az első 100 méter után átázott. Virágra gondoltam, aki ultrát fut a gáton. Ő is megharcolta a maga harcát. Én is tettem az én dolgom. Az utolsó ismerős kanyar után megláttam a helyet, ahol már jártam. Ott van egy kapu, de most nem akartam átmenni rajta. Megálltam és gyönyörködtem a zuhogó esőben. Valami hajtott tovább. Már a puszta közepén jártam és mégis jöttek az autók. Tudtam még mennem kell tovább. Akkor hirtelen egy őz család futott át előttem az úton. Pillanatra megrémültem, de utána már csak gyönyörködtem bennük. Fenséges látványt nyújtottak. Tanyák mellett haladtam el. Füst gomolygott ki a kéményekből. Ilyenkor elképzelem milyen lehet ott élni. Vajon kik élnek az ablakok mögött? Milyen emberek? Jók vagy rosszak? Szeretnek vagy gyűlölnek? Boldogok vagy szenvednek? Az út hol szélesebb, hol keskenyebb volt. Az autókban ülök biztos hülyének néztek. Egy szőke nő a puszta középén fut egyedül. Nem normális. Emelkedő. Ismerős hely, talán már jártam itt. Megálltam és magamba szívtam a látványt. És az eső csak esett. Éreztem, hogy közel már a cél. Amikor elértem félelmet éreztem. Féltem, hogy lesz-e erőm visszafordulni és hazafutni. Féltem attól, aki ott állt a kereszteződésben és nem mert tovább menni. Pedig tudom képes vagyok rá. Így most visszafordultam. Átkapcsoltam Hobora és hangosan énekeltem. Kitártam a karom és repültem. A természet befogadott. Már jól esett a futás. Nem érdekelt az eső sem. A ruhám, cipőm teljesen átázva. Csak futottam, futottam és énekeltem. Visszafele nem tévedtem el, és érdekes sokkal rövidebbnek tűnt az út. Még alig futottam és már a falu határában voltam. Az eső is elállt. Felnéztem az égre, és csak annyit mondtam. -Na, úgye?! Hazataláltam.

Megosztás a facebookon