Szürke napok jönnek egymás után. Ködös minden és egyforma. Csak a futás, ami színt visz a szürkébe. Olyankor a szürke naranccsá változik. A levegő tisztább és az illatok erősebbek. A madarak már dalolnak. Így hát elindultam színezni. A lábaim már érzik a folyamatos terhelést, de menni kell. Az edzés tervet tartani kell. J Másfele indultam, mert menet közben dolgom volt. A sarkon egy fiúcska álldogált. Elfutottam mellette. Vékony, pici fiúcska volt. Nekem olyan riadtnak tűnt. Nem mertem megszólítani, mentem tovább. Majd visszatértem a megszokott utcakövekhez. A következő kanyarnál újra szembe találtam magam vele. Most már csak megálltam. Megkérdeztem mit vár.

     -    A buszt.- válaszolta.

-         De a buszmegálló ott van mutattam.

-         Tudom, külön buszt várok.  

 

A magabiztossága mögött láttam valamit a szemében. Akár az én fiam is lehetett volna. Topogtam még egy keveset és mentem tovább. A következő kanyarnál még mindig ott áll. Valakit fel kéne hívni. Újra beszédbe elegyedtünk. Már jön a busz, és rohan a megállóba. Persze nem jött. Elmesélte, hogy focizni megy, 6-8-ig. A külön buszt várja. Már 5.20 óta itt van és a busz nem jött. Az anyukája elment az óvodába, mert ott dolgozik valaki, aki tudja hol lehet a busz. Nem értettem. Hogy lehet egy ekkora fiúcskának este 6-tól fociedzése. És hogy állhat kint a sarkon hidegben, sötétben már lassan egy órája. Elmesélte, hogy itt lakik a faluban. Megpróbáltam rábeszélni, hogy hadd hívjak fel valakit, ismerek focis anyukákat. Nem engedte, van neki telefonja. Legszívesebben átöleltem volna, olyan volt mint egy ott felejtett csomag. Milyen csalódás lehetett neki, hogy nem tudott menni focizni. Álltam még egy darabig, de mennem kellett tovább. Elmondtam hol lakunk, ha baj van, jöjjön el nyugodtan, segítek valamit. Titokban egy imát mormoltam, hogy minden rendben legyen. Vele.

Hazaértem. Otthon a fiam már fürdött. Elképzeltem az én fiam áll ott kint. Fürdés, főzés, mese. El is felejtkeztem a fiúcskáról. Este amikor lefeküdtem jutott újra eszembe. Nem kopogott az ajtónkon. Vajon szomorúan feladta a várakozást és hazament, vagy jött a busz?

Megosztás a facebookon