Valami bujkált bennem. Éreztem, hogy most kell mennem, később már nem bírok. Hadakoztam a lázzal. Éreztem, hogy folyik rólam a víz. Hol öltöztem, hol vetkőztem. De mentem egyenesen előre. Kattogtak a gondolatok a fejemben. A fülembe zenét dugtam. A természetet csodáltam. Tavasz van. Minden a megújulásért kiált. Könyörtelenül meghal a tél. Nincs most már esélye. A rügyekben pattan az élet. Ahogy megsimogatom őket, szinte érzem, hogy élni akarnak és vibrálnak. Követeleik az élet lehetőségét. Süt a nap, meleg van. Annak ellenére, hogy lázas vagyok élvezem. A szám teljesen kiszáradt, hazáig az összes vizem megiszom. Régen történt már meg velem. De nem adom fel, megyek előre. Az én óriásom is rendületlenül vár engem. Megcsodálom hatalmas méretét. Fenséges a látvány. Minden egyes mozzanatot az emlékezetembe tárolok. És még mindig hajt tovább valami. Mióta utoljára itt jártam a belvíz is visszább húzódott. Gyönyörű minden. Odaérek arra a helyre. Tökéletes csendben várt engem. A zenét kikapcsolom. Leülök és csak élvezem a csendet. Hallom. Már nem kell a zene. Minden úgy van, ahogy az emlékeimben élt. Tökéletes egységben. A levegőt lassan fújom ki. Az illatok betöltenek. Most a fenyőerdőt is észreveszem. Eddig nem láttam. Nem maradhatok, bármennyire is hívogat a hely. Mennem kell. Az apró csomagot ott hagyom. Bízom benne, hogy örömöt szerzek vele. Felöltözöm és indulok haza. Már zene nélkül. Élvezem a futás örömét és a csendet. Érzem a láz, már teljesen elhatalmasodik rajtam, de haza kell érnem. Egy autó áll meg mellettem. Néhány szó, és megyek tovább. Tökéletes időzítés egy tökéletes futáshoz. Feltöltődtem és kifutottam a lázat magamból. Köszönöm Istenem, hogy ezt megadtad nekem

Megosztás a facebookon