Újra itt a szentese. Újra és újra. Már besötétedett. Felnézek az égre. Fura a Hold. Egy vékony sarló és udvara van. Nem igen láttam még ilyet. Nézem és tűnődöm magamban. Már megint szenteste van. Ez most nem olyan mint a többi. Ez itt az első. És a vágyak most csak a gyerekeknek teljesültek. De hálás vagyok ezekért az apróságokért is. Most minden szerényebb körülöttem. Pedig nem messze csillogás van. Nem is olyan messze az ajándékok nagyobbak és értékesebbek. A karácsonyi vacsora is több fogásból áll...De boldoggá tesz az,hogy a gyerekek megkapták, amire vágytak. A fiam játékot. (amikor kibontotta majdnem elsírtam magam, hogy milyen mocskos világban élünk, hogy mennyire kihasználják a kisgyerekes szülőket) A lányom a fölsőket. Turkálóban vette, de ő pont annyira örült neki, mintha márkás bolt, márkás ruhája lenne. Nagyon büszke vagyok rá. Nemsokára ballag. Nem vágyik fellengzős, vendéglős ünnepi ebédre. Szeretné, ha én főznék itthon, szűk körben....Én a listámról mindent megkaptam. Futós bugyi és melltartó. És egy turis futónadrág. De olyan szép.....Álmom volt még egy új futócipő, de sajnos arról le kellett mondanom. De mégis boldog vagyok, mert tudom, hogy más magányosan töltötte a szentestét. volt akinek még vacsora sem jutott. Így előszedtem a régit. Szép emlékek fűződnek hozzá. Egy kicsit lestrapált, de az enyém. A futásnál nem is a cipő a legfontosabb. Az akarat és a hit. Bennem mindkettő megvan. Jövőre a régi cipőmmel vágunk neki. Már alig várom. Ha mesélni tudna, elmesélné, hogy sokat köröztem benne. Hóban, esőben, szélben, napsütésben. Hogy nagyon sokszor magányosan Hobot hallgatva. Volt, hogy ketten köröztünk nevetve. Becsukom a szemem és újra a pályán vagyok. Hallom a focisták hangját, érzem az otthoni illatokat. Beleszédülők. Mire kinyitom a szemem már megint csak a Hold vigyorog rám. Így erőt veszek magamon és megyek kártyázni. Holnap pedig a régi cipőben folytatom az utam....  

Megosztás a facebookon