Nyugodt vagyok. Olyan furcsán vagyok nyugodt. Az elmúlt napok elég felkavaróak és lehúzósak voltak. Csodálkozom magamon, hogy most pik-pak nyugodt vagyok. A leckét gyorsan megtanították velem. Adok-kapok. Adtam, másnap kaptam. Szinte beleszédültem ebbe a gyorsaságba. Mintha egy angyal állna mellettem, aki fogja a kezem. Irányt mutat és támogat. Ráébresztett, hogy jó élni. Hogy jó a hideg, a hó. Hogy gyönyörű, ahogy megy le a nap. Hogy milyen jó egy ölelés. Hogy milyen jó, hogy egészséges vagyok. És legfőképp milyen jó, hogy gyerekeim vannak. Már alig várom az estét, hogy újra mehessek futni. Magammal legyek egy picit és élvezzem a futás örömét. Élvezzem, ahogy a tüdőmbe áramlik a friss levegő. Ahogy elmerülök a gondolataimban. Ahogy repülők a másik dimenzióba. Ahol múlt, jelen és jövő kavarognak és egy tökéletes egészet alkotnak. Ahol bármi lehetek. Ahol Csodaország kezdődik. Ott eldöntöm, hogy én leszek a sárkány. Hét fejem lesz és mindent felperzselek a közelemben. Kínzó magány gyötör, de élvezem. A lelkem, mint egy szikla széthasad, és lehull rólam a sárkánybőr. Átváltozom hajadonná. De nem ám az az ártatlan, megmenteni való hajadon. Hanem a harcos hajadon. Karddal a kezemben állok ki a sárkány és a világ ellen. Legyőzhetetlen vagyok. Teremtek újra és újra….Csodát, magam, a világot. Eggyé válok az univerzummal.

Megosztás a facebookon