A minap a boltban találkoztam egy magára hagyott kisbabával. Az anyukája a nagyobb gyereket rendezte, addig a babakocsiban hagyta. A pici mit sem tudva erről, nyugodtan nézelődött. Szememmel kerestem az anyját, de egyenlőre sehol sem volt. A nyugodt feltétel nélküli bizalom szinte sugározott a csöppségről. Fölé hajoltam és csak a szemünkkel beszélgettünk. Mihelyst meglátott mosolyra görbült a szája és a szeme. Jó volt ebben a tekintetben elmerülni. Egy pillanatra megállt az idő és csak élveztem a mostot. Egy gyermek a legnagyobb csoda a világon. A futás mellett a legnagyobb szerelmem a fiam. Nagyon fájt, hogy már felnőtt és leszakadt rólam. Már nem én voltam neki a legfontosabb, már nem bújtunk úgy össze, mint régen. Történt valami. Nem tudom mi, nem beszél róla, talán ő sem tudja, hogy mit cselekszik. Az utóbbi időben nem tudok úgy elmenni futni, hogy ne telefonálna rám, hogy anya mikor jössz már. Esténként újra összebújunk, mesélünk egymásnak. Reggel kézen fogva kísérem az iskolába. (Igaz, az utolsó saroknál elengedi a kezem, mert ciki) Újra csüng rajtam. Olyan jó érzés. Életem örök nagy szerelme.

Megosztás a facebookon