Hát ezt még gyakorolnom kell. Teremtettem, de egy apró porszem csúszott a gépezetbe. Egy napos késésben volt az Univerzum.:) Egyik nap hiába vártam a futótársra, nem jött. Egyedül kellett elindulnom. Pedig akkor nem akartam egyedül. És mégis mentem. Másnap már egyedül akartam futni magammal. Hogy kifussam a napi fáradtságot és végre utazhassak. Ahogy kiléptem a kapun néhány méter után egy fekete alakba botlottam. Fel sem fogtam mit teszem, csak gyorsan megkérdeztem, hogy jön-e velem futni. ( Megjegyzem régen nem voltak ilyen spontán dolgaim.) És mit ad Isten, vagy az Univerzum, jött velem. Egy napos késéssel kaptam egy futótársat. J Mivel az élet adta lehetőségeket ki kell használni és örülni neki, boldog voltam. Így nem egyedül koptattam a betont. Már nem is volt olyan sötét a sötét, és a hideg sem olyan hideg. Egy futó, aki hasonlóan gondolkodik, hasonló az érdeklődési köre. Érdekes, hogy mióta itt vagyok vonzom az ilyen embereket magam köré. Régen, egy régi életben egyedül voltam, ritkán volt társam a futásban is. Most „felépítettem” egy közösséget. Amikor nyáron megemlítették, hogy itt ebben a faluban csinálhatnék ilyet, megrettentem. Nem is tudom mitől. Hiszen olyan egyszerű volt az egész.

Megosztás a facebookon