Állok a fürdőszobában a tükör előtt és az arcom nézem. Eltöprengek vajon kinek az arca is ez. A szüleimé, a nagyszüleimé, talán az enyém is. Becsukom a szemem. Szédülők. Furcsa illatokat érzek. Fázom. Kinyitom a szemem. Egy idegen, mégis ismerős arc néz vissza rám a tükörből. És ez már nem az én fürdőszobám. Ez egy tükör egy szobában, ahol most állok. Sötét van. Meg kellene rémüljek, de valamiért nem teszem. Ismeretlen ruha van rajtam. Kintről egy hangot hallok. – Ducika, siess, várnak rád. Édesanyám kiabál. Ünneplő ruhában vagyok. Ismeretlen ez a ruha, de tudom szép vagyok. A gyomrom már remeg. Vár a mulatság. Tánc, zene. Imádok táncolni. Imádom, ha udvarolnak nekem. Imádok élni. Kiszaladok. Ott áll előttem a dédnagymamám, akit soha nem láttam. Szorosan átölelem. Adok két puszit az arcára. Belekarolok a dédnagyapám karjába és indulunk a bálba. A szüleim, Ducika szülei, bálba vittek. A teremben már táncolnak, beszélgetnek. Amikor belépünk sokan felénk tekintenek. Egy ismerős szempárt keresek. Nem tudom ki az, de érzem, hogy vár rám és én rá. Mindenkivel beszélek néhány szót. Amikor már mindenkivel beszélgettem riadtan tekintek körbe. Hol van, akit várok. Vajon ki az? Közben már kérnek is fel táncolni. Édesanyám bólint, hogy mehetek. Szinte repülök a táncparkettre. Sorra kérnek le. Táncolok minden ifjúval. Jó parti vagyok. Tudom. Szüleimnek sok földje van. Én mégis válogatok. Szüleim hagyják, hadd válogassak. Édesapám szíve csücske vagyok. Bátyám már nem él velünk. Elmenekült messze. Mennyire szeretem. Őt. Annyira hiányzik. Mennyit nevettünk, játszottunk együtt. Mennyit incselkedtem vele. Mindig nekem adtak mégis igazat, mert én voltam a kicsi, a kedvenc. Édesanyám szíve majd megszakadt, mikor megjött a behívó parancs. Amikor levelet kaptak, hogy megszökött. Magyarországra. Suttogva beszélték lefekvés után, de én hallottam. Álomba sírtam magam. Már nem Magyarországon élünk. Már idegenek lettünk a saját hazánkban. De most félre a szomorú gondolatokkal. Mulatság van. És akkor megáll előttem és lekér. Ő. Egy Férfi, akit előtte sose láttam, de tudom ő az akire eddig vártam. Honnan jött nem tudom, csak azt, hogy az élete része akarok lenni. Egész éjszaka csak vele táncolok. Nem engedi senkinek, hogy lekérjen. Pedig jönnek sokan. Kiszökünk az udvarra egy kis friss levegőt szívni. Szorítja a kezem. Csak a szüleim meg ne lássák. Elszökünk. Elszökünk mi is messze. Követném őt a világ végére is. Az életem adnám érte. Kimelegedtem. Az éjszaka hideg. Remegek. Rám teríti a felöltőjét. Eltervezünk mindent. Nem érdekel már semmi, csak ő. Szerelmes vagyok. A szemem lázasan csillog. A szerelemtől-e nem tudom. Érzem fáj a tüdőm. Egy csókot lehet az ajkamra. Elolvadok ebben a csókban. Akarom ezt a férfit. Vele akarok élni, neki akarok gyereket szülni. Csendben visszamegyünk a terembe. Már köhögök. Édesapám szigorú szemekkel néz. –Ideje hazamennünk. Szótlanul követem őket. Tudom másnap már nem leszek itt. Utoljára szófogadó kislány leszek. Lefekszem és csak forgolódom. Édesanyám hűvös kezét érzem a homlokomon. – Tűz forró a homloka. –mondja édesapámnak. Másra már nem emlékszem. Csak azt a szempárt és ajkat látom. Láztól reszketek és beszélek össze-vissza. Józsi, gyere haza. Hiányzol…szédülők és forog velem a világ. Mikor kinyitom a szemem újra a saját fürdőszobámban állok. Újra az ismerős arc néz vissza rám. És Ducika szemei….

 

Megosztás a facebookon